Joó István interjúja a Mandiner hetilapban.
Miért éppen most jött el az ideje, hogy a kormány törvényjavaslatot nyújtson be az iskolai erőszak visszaszorítására és megelőzésére?
Az iskolai erőszakkal kapcsolatban hosszú ideig csak a jéghegy csúcsát láttuk. Amikor egy-egy kirívó eset nyilvánosságot kapott, a társadalom felháborodott, elutasította az ilyen magatartást. De nem volt mód azzal szembesülni, hogy a jelenség mennyire jelen van jó néhány intézményben – veszélyeztetve lelkileg, testileg diákokat, tanárokat és magát az oktatás létét is helyben, annak minden rossz következményével. Gyöngyöspata esete plasztikusan mutatott meg olyan folyamatokat, amelyek a felszínen nem voltak láthatók. Ezután jelent meg a társadalmi nyomás, hogy a törvényhozás lépjen az elharapódzó iskolai erőszak ellen.
Korábban miért nem volt módja szembesülni a társadalomnak – s úgy látszik, a kormánynak sem – a helyzettel?
A liberális média és jogvédő szervezetek a rendszerváltozás után olyan politikai klímát és közbeszédet teremtettek, amelyhez ha valaki nem igazodott, rasszista színben tűnt fel. Hangadó sajtójuk nem annyira az esetek feltárásában, összegyűjtésében, sokkal inkább az eltussolásukban, hamis narratíva kialakításában jeleskedett. Más oldalról az iskolai erőszak áldozatai a velük történteket eleve nem osztják meg szívesen. Ki szeret arról beszélni, hogy megalázták, megütötték, megfélemlítették? Az érintett tanárok is inkább hallgatnak, mert szakmai kudarcként élik meg, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Gyöngyöspatai tapasztalat, hogy az iskolai erőszak gyermek áldozatai sokáig képesek magukban hordozni a negatív, drámai élményt. Némelyik esetben a szülők is csak sokára tudták meg, mi történt a gyermekükkel. De még rájuk is érvényes, hogy a nyílt, őszinte beszédnek nincs tere: ha a szülő mégis kiáll, borít, a polgárjogi aktivisták és médiájuk azonnal kivonul, és rásüti a rasszizmus bélyegét.
„Ki szeret arról beszélni, hogy megalázták, megütötték, megfélemlítették?”
Gyöngyöspatai lokálpatrióta civil szervezetek összegyűjtötték azokat az eseteket, amelyekben a többséghez tartozó gyerekek szenvedtek sérelmet kisebbségi tanulóktól. Bántalmazás, terrorizálás, megalázás, vécépénzszedés vagy éppen lopás kapcsán váltak áldozattá. A legproblémásabb roma diákok pedig nem pusztán nem engedelmeskedtek tanáraiknak, de még le is k*rvázták, megszégyenítették őket. Egyes, az iskolába berontó cigánysori szülők sállal fojtogatták, illetve fenyegették a pedagógusokat. Hogyan vezettek a „beérő” gyöngyöspatai szegregációs perek ahhoz, hogy megtörjön a hallgatás, és az érintettek szembenézzenek a bajokkal?
Évekkel ezelőtt a Kúria tényként véglegesítette, hogy a patai iskolában etnikai alapú szegregáció volt. Ennek nyomán indult el a kártérítési per. Tavaly ősszel a Debreceni Ítélőtábla másodfokon százmillió forintot ítélt meg – no nem az erőszak áldozatainak és lelki károsultjainak, hanem azoknak, akik a 2004 és 2012 között úgymond diszkriminációval súlyosbított szegregáció elszenvedői voltak a gyöngyöspatai általános iskolában. Miután idén januárban a Kúria elutasította a települési önkormányzat kérését, hogy függesszék fel az ítélet végrehajtását, általános önvédelmi reflex kapcsolt be az addig hallgató, csendes többségben. Végre el akarták mondani a maguk igazát a jogvédő szervezet és a bíróság által tendenciózusan beállított időszakról, arról, hogy mi mindent kellett átélniük a gyermekeiknek.